Kőszeg Ferenc honlapja

Simon Béla legendás hírű fogorvos volt. A fog eredetű fájdalmakról írt ezer oldalas disszertációjára kapta meg az orvostudományok doktora címet. Kivételessé alakját azonban nem orvosi érdemei tették, hanem az, hogy bár a „keresztény középosztály” tagja volt, nem volt antiszemita: a legnehezebb időkben is fenntartotta baráti kapcsolatát zsidó kollégáival, munkatársaival.

„A legelőkelőbbek orvosa”

Százhúsz éve született dr. Simon Béla

Kilenc-tíz éves lehettem, amikor anyám egy parányi lyukat fedezett fel az egyik, már maradó fogamon. A lyukat ő maga is betömhette volna, hiszen fogorvos volt, közelebbi szakterülete pedig a fogszabályozás és a gyermekfogászat. Ehelyett átvitt a szomszéd házban rendelő dr. Simon Bélához. Valahogy akkor is éreztem, hogy nem pusztán fogkezelésről van szó, inkább olyan rítusról, mint amikor a törzs cseperedő gyermekét bemutatják a törzs főnökének vagy főpapjának. Átéreztem a perc ünnepélyességét, nemhogy sírni, még nyafogni sem mertem. Igaz, okom se volt rá, a kezelés csöppet sem fájt.  A tanár úr – mint anyám többször elmondta – kalapált aranytömést készített. Ez drága és időigényes eljárás volt, akkoriban, 1949 táján, már ritkán alkalmazták; nem kizárt, hogy a tanár úr is fel akarta csillantani mesteri tudását a nála majd húsz évvel fiatalabb kolleganő előtt. Sikerült. A tömés, több mint hatvan év múltán, ma is megvan.

Nem!

Simon Béla 1892. március 20-án született, alföldi és székely római katolikus családban; nagyapja, Simon Flórent ügyvéd, Pest városának országgyűlési képviselője volt a pozsonyi diétán, anyai nagyapja, Kovács Ferenc, 48-as honvéd, később Háromszék megye törvényhatósági bizottságának tagja. Magyarán Simon doktor tipp-topp képviselője volt annak a keresztény úri középosztálynak, amelyet a két világháború között a hivatalos ideológia a nemzet legfontosabb társadalmi csoportjának kívánt beállítani. Simon doktornak azonban volt egy defektusa: nem volt antiszemita. Bizonyos korszakokban és helyzetekben azonban nem-antiszemitának lenni sem könnyű. Simon doktort, aki mint a Stomatologiai Klinika I. díjas tanársegéde a klinikát vezető Szabó József professzor helyetteseként dolgozott, 1925-ben felszólították, hogy lépjen be a Magyar Orvosok Nemzeti Egyesülete (MONE) elnevezésű fajvédő szervezetbe, amelyet az ugyancsak fogorvos és országgyűlési képviselő Csilléry András alapított.  A fiatal tanársegédet nemcsak a származása predesztinálta erre, hanem az is, hogy a háború végén tartalékos főorvosként szerelt le, a kommün alatt pedig ellenállási érdemeket szerzett. A Tanácsköztársaság egyetlen központi rendelőintézetbe akarta terelni a főváros államosított fogorvosait. Simon, arra hivatkozva, hogy az épület átfűtése igen költséges lenne, a döntés végrehajtásának néhány hetes elhalasztását javasolta az illetékeseknek. Néhány hét múlva azonban a magyar Vörös Hadsereg már harcban állt az utódállamok hadseregével, és a fogorvosokkal senki sem törődött. A Magyar Fogorvosok Egyesülete később jegyzőkönyvileg mondott köszönetet a leleményes tanársegédnek. A MONE invitálása elől azonban Simon doktor kitért, nem akar politikai szervezet tagja lenni, mondta. Szabó professzor kompromisszumos megoldást húzott elő a kalapból, olyasfélét, amilyet aztán sűrűn alkalmaztak a Kádár-rendszerben is. Simon Béla még megvédheti a disszertációját, megkapja a magántanári habilitációt, utána azonban távozzék önként az egyetemről.     

Kupavacsora

Hat év múltán a Gróf Apponyi Albert Poliklinika főorvosi kara az állástalan (de azért egyre terebélyesedő magánpraxissal és jelentős tudományos munkássággal rendelkező) magántanárt a fogászati osztály vezetőjévé választotta. A Poliklinika a fővárosi szegénybetegek ellátására jött létre 1895-ben, Apponyi Albert nevét 1921-ben vette fel.  A következő években, a gazdasági válság enyhülésével, a Poliklinika fogászati osztálya az ország legkorszerűbb fogászata lett, szájsebészeti, gyermekfogászati, fogszabályozási részleggel, szövettani laboratóriummal. A főorvos folytatta tudományos munkásságát, a következő években 127 cikket publikált, részben az általa alapított Stomatologiai közlönyben, részben külföldi szaklapokban, előadott az egyetemen és egy sor nemzetközi kongresszuson. A tudományos munkásságot beosztottaitól is elvárta, az osztály orvosai 1932 és 39 között 150 cikket jelentettek meg, öt magyar és egy németnyelvű tankönyvet adtak ki. A főorvos részt vett a szakorvos-képzéstől szóló jogszabály előkészítésében, a Poliklinika fogászati osztálya megkapta az akkreditációt fogszakorvosok képzésére és vizsgáztatására. Szüleim mindketten ezen az osztályon dolgoztak fizetés nélküli gyakornokként. 

Az osztály orvosai egy serleget készíttettek, majd évről-évre az úgynevezett kupavacsorán köszöntötték főnöküket. 1936 őszén apám tartotta a kupaköszöntőt. „Én azt szeretem Benned, mondta, hogy Te, akit közvéleményünk úgy könyvelt el, mint a legelőkelőbbek orvosát, minden egyes legnyomorultabb betegnél is példáját adod annak az igazi orvosi szellemnek, melynek valamennyiünket és az egész emberiséget át kellene hatnia.” Aztán nem bírta megállni, hogy a politikára ne terelje a szót. „Nagy küzdelem folyik most a világban az önkormányzati és a parancsuralmi rendszerek között. Isten ments, hogy kitérjek erre, ép bőrrel szeretnék hazakerülni.” De azért csak elmondta, hogy 1935 nyarán Németországban járt, ismerőseitől, barátaitól érdeklődött a helyzetről, végül azonban a legilletékesebbet, a pályaudvari hordárt kérdezte meg, jó világ van-e erre. „Megvagyunk valahogy, uram” - felelte az. „A bajuszos fővezér az majdnem szent, uram, de az alvezérek emberek csak…” Valahogy ilyen módon válaszolna a manapság Keleti pályaudvar hordára is, ha lennének még hordárok.

Véletlenek

1937-ben mutatták be Vadnai László Pesti mese című filmvígjátékát. A történet szerint az Annie-féle kalapszalonban dolgozó masamódlány értesítést kap, hogy 650 ezer dollárt örökölt Amerikából.  A tulajdonosnő öccse nyomban udvarolni kezd a lánynak, akit addig mindenki csak „a Copfosnak” csúfolt. A lány azonban eszesebb, mint képzelik, angol nyelvű levelet irat magának, hogy az első levél tévedés volt, és gondoskodik róla, hogy a levél újdonsült udvarlója kezébe kerüljön. Az nyomban szakít a lánnyal, a Copfos pedig boldogan tér vissza igazi szerelméhez. 

1933 őszén Kosztolányi Dezső Ádám Lajos sebészprofesszor tanácsára Simon Béla rendelőjét kereste fel: a költő bal alsó ínyén megjelent érzékeny vörös foltot akkor már hónapok óta kezelték, eredmény nélkül. Simon Béla, akit régi ismeretség, barátság fűzött Kosztolányihoz, radikális műtétet javasolt. A karácsony előtt elvégzett szövettani vizsgálat igazolta Simon feltételezését, hogy Kosztolányinak rosszindulatú száj-nyálkahártya rákja van. Ezt azonban, a kor szokásának megfelelően, el akarták titkolni a gyanakvó és hipochonder költő elől. A laboratórium Kosztolányi kezelése közben veszélytelen, idült gyulladásról szóló, hamis leletet küldött át Simon tanár úrnak, amelyet ő „véletlenül” az asztalon felejtett, amikor az asszisztensnővel együtt kiment a rendelőből. Kosztolányi, mint várható volt, elolvasta a leletet, és egy időre megnyugodott. Ádám professzor amúgy is ellenezte a radikális műtétet, amely tönkretette volna Kosztolányi arcát, inkább az akkor csodaszernek számító rádiumkezelésben bízott. A költő életét valószínűleg a radikális nútét sem mentette volna meg. A bugyuta filmsztorit és Kosztolányi tragédiáját nemcsak a hamis dokumentum trükkje kapcsolja össze, hanem az is, hogy a kalapszalon tulajdonosnőjét a filmben Dobos Annie játszotta, Simon doktor felesége.

Sonnenschein zsidó

1938 márciusában Csilléry András nyújtotta be az első zsidótörvény tervezetét a parlamentben, 1941-ben pedig a MONE listákat készített a Honvédelmi Minisztérium részére a munkaszolgálatra javasolt zsidó orvosokról. A listákon elsősorban azok az orvosok szerepeltek, akik legkellemetlenebb konkurenciát jelentették a MONE keresztény-nemzeti orvosai számára. Ebben a helyzetben Simon Béla csak annyit tehetett, hogy fenntartotta baráti kapcsolatát zsidó kollégáival. Osztályáról azonban, minthogy jó orvosok voltak, sorra hívták be a munkatársait munkaszolgálatra. 

Mindezt talán meg sem írtam volna, ha az Apponyi Poliklinikával kapcsolatos internetes kutakodás közben rá nem bukkanok a Jobbik Budavári Alapszervezetének honlapján a Zsidó élősködők az egészségügyben című cikkre. Az írás névtelen, „nemzeti radikális” szerzője arról panaszkodik, hogy húsz év körüli gyermeke a pszichológus véleménye szerint „személyiségi zavarokkal” küzd, így nem alkalmas az általa választott pályára. Holott, írja a megbántott apa, melyik egészséges lelkületű fiatal nem küzd efféle problémákkal, „a mai globális-zsidó gazdasági világválság idején”? Véleményét a pszichológus egy bizonyos Sonnenschein zsidó tesztjére alapozta. Sonnenschein apja ortodox zsidó cipész volt, anyja analfabéta. Ő maga orvosi tanulmányai befejezése után az Apponyi Poliklinika Ranschburg Pál vezette pszichológiai laboratóriumának munkatársa lett. Itt dolgozta ki elméletét és tesztjét, amelyet – a Jobbik Budavári Alapszervezetén kívül - Szondi-teszt néven ismer a világ. 

Ezt olvasva úgy éreztem, Simon Béla tisztességét felidézni talán mégsem egészen idejét múlt. 

A háború után Simon Béla több mint ezer oldalas disszertációt írt a fog eredetű, illetve a fogászati kezeléssel kapcsolatos fájdalmakról és enyhítésük módozatairól. Művéért megkapta az orvostudományok doktora címet, de a disszertáció kiadására nem került sor. Simon professzor 1965. december 28-án hunyt el. Rendelője, amelynek tervezésére Kozma Lajost kérte fel, eredeti állapotában maradt meg, és ma is működik.

A Szövetség utcai kórház, az egykori Poliklinika kapuja mögött méretes márványtáblán olvasható „a háború és a fasizmus áldozatainak” névsora. A nevek között ott van apámé, meg a barátaié, például Kőműves Oszkáré, akit annyit hallottam emlegetni gyerekkoromban.

Vajon mikor jut eszébe valamelyik „nemzeti radikálisnak”, hogy ezt a táblát is eltávolítassa a helyéről?    

Élet és Irodalom, 2012. március 30.

9 603 karakter

Cikkem állításait Németh György történész az Élet és Irodalom Visszhang rovatában vitatta.  Cikkére a lap következő számában válaszoltam. 

N. Gy. Mindent jobban tud

Németh György szociológus-közgazdász az ÉS 2012. április 6-iki számában korrigálja az előző héten megjelent „A legelőkelőbbek orvosa” című írásomat. Az első zsidótörvényt megalapozó törvényjavaslatot – írja Németh – nem Csilléry András, a Magyar Orvosok Nemzeti Egyesülete (a MONE) elnöke nyújtotta be a parlamentnek, hanem „Darányi Kálmán miniszterelnök és Mikecz Ödön igazságügyi miniszter, vagyis a kormány”. A szerző „korabeli, a zsidó orvosok között elterjedt mendemondának” nevezi az állítást, miszerint a MONE 1941-ben listát adott át az általuk munkaszogálatra javasolt zsidó orvosokról.

„A MONE elnöke, Csilléry András doktor nyújtotta be az első zsidótörvény tervezetét a parlamentben 1938 március 29-én,” [.] „A MONE a kamarából szerzett iratok alapján 1941-ben összeállította a zsidó orvosok jegyzékét, azt átadta a Honvédelmi Minisztériumnak, szorgalmazva a rajta szereplő orvosok munkaszolgálatra történő behívását.” Az idézett két mondat a Magyar Orvosi Kamara honlapjának (MOK.hu) A MOK története című fejezetéből való, amelynek szövegét – a lapalji jegyzet szerint – dr. Éger István, a MOK elnöke aktuális információkkal egészítette ki. Németh György tehát jobban tenné, ha előbb dr. Éger Istvánnal kezdeményezne vitát a MONE szerepéről.  

A Magyar Orvosok Nemzeti Egyesülete illegálisan még a kommün alatt, legálisan 1919. augusztus 17-én alakult meg. „Első teendőnk, Uraim, a seprés” – mondta az alakuló ülésen Avarffy Elek. A szónok hamarosan az új törvényhozás tagja lett, és orvos-képviselőtársaival együtt erőteljes támogatója volt az 1920. évi XXV. törvénycikknek (numerus clausus), amely Prohászka Ottokár püspök elvei alapján az összlakosságban képviselt arányuknak megfelelően határozta meg a különböző „népfajok” tagjai közül felvehető hallgatók számát. A törvény alapján az egyetemi hallgatóknak mintegy hat százaléka lehetett zsidó, illetve zsidó származású.  A kérdés kutatója, Kovács M. Mária A numerus clausus és a zsidótörvények összefüggésérõl című tanulmányában (In: A holokauszt Magyarországon európai perspektívában, Balassi Kiadó, 2005) meggyőző adatokkal bizonyítja a megszakítatlan kapcsolatot az 1920-as törvény és az 1938-tól sorjázó faji törvények között. „1920-tól – írja a történész - fajvédõ szervezetek egész sora alakult meg az orvosok, ügyvédek, mérnökök, újságírók és más foglalkozások körében azzal a kimondott céllal, hogy elérjék a numerus clausus kiterjesztését az oktatás, a gazdaság és a közigazgatás különböző területein. A fajvédõ szakmai szervezetek statisztikák és regiszterek tucatjait készítették el zsidó kollégáikról, feketelistákat állítottak fel, származási listákat publikáltak, amelyekkel azután elárasztották a közigazgatás különböző szerveit.” Németh György „mezei képviselőnek” mondja Csilléry Andrást, akinek a Házszabály szerint törvényjavaslat benyújtására nem volt joga. Cikkemben nem javaslatot, hanem – a MOK honlapja nyomán – tervezetet írtam, ennek az előkészítésében mezei képviselő is részt vehetett. Csilléryt azonban mezei képviselőnek nevezni understatement: 1919. augusztus 15-től november 24-ig népegészségügyi miniszter volt a Friedrich-kormányban, 1928-tól pedig az Országos Társadalombiztosító Intézet (az OTI) igazgató főorvosa. Vezetése alatt a biztosítóintézet 2300 orvosának kétharmada a MONE tagjaiból került ki. A MONE utolsó elnöke, Orsós Ferenc kórboncnokprofesszor, a német megszállás után kérvénnyel fordult a belügyminiszterhez a zsidó munkaszolgálatos orvosok deportálását sürgetve. ((Mester Attila: Orsós Ferenc és a katyni ügy. 7. oldal  HYPERLINK "http://www.leki17.hu/polakia/katyn/ma_katyn_orsos.pdf" http://www.leki17.hu/polakia/katyn/ma_katyn_orsos.pdf) V. ö.: Kádár Gábor – Vági Zoltán: Hullarablás. A magyar zsidók gazdasági megsemmisítése, 302. oldal. Hannah Arendt Egyesület – Jaffa Kiadó, 2005) 

Németh György tudomása szerint a munkaszolgálatosokat „jogszabályok alapján” hívták be. Véleményét egy balliberálisnak aligha minősíthető, de minden bizonnyal illetékes szerző cáfolja: vitéz nagybaczoni Nagy Vilmos vezérezredes, magyar királyi honvédelmi miniszter. Hivatalba lépéséig, 1942. szeptember 24-ig behívandókat, mindenekelőtt a munkaszolgálatosokat névre szóló, úgynevezett SAS behívóval (Sürgős Azonnal Siess) hívták be szolgálatra. A Te vagy a tanú! című, a munkaszolgálatra emlékező kiadvány (Kossuth, 1947) előszavában a volt miniszter így ír: „A SAS-behívások rendszere a legnagyobb és a leggyakoribb visszaélésekre adott alkalmat és módot. Ha valakinek haragosa volt, vagy valakinek üzletére, munkakörére fájt egy másiknak a foga, elment a bevonulási központba, vagy névtelen feljelentést küldött oda és ez elég volt arra, hogy sok ártatlan embert korra való tekintet nélkül valamely munkásalakulattal a harctérre kiküldjenek. (…) Nem voltak tekintettel a szakképzettségre, sem a korra. Az orvos, a gyógyszerész, a mérnök, de a többi szellemi vagy szakmunkás is csak lapáttal, ásóval és csákánnyal a kezében teljesített honvédelmi szolgálatot.”

A miniszter helyreállította az évjáratonkénti bevonulás rendszerét; legidősebb korosztályként a harminckét éveseknek kellett bevonulniuk. Apám negyvenegy éves múlt, amikor 1942 júniusában jelentkeznie kellett a jászberényi gyűjtőhelyen, alig két hét múlva már útba is indították a keleti frontra. Fél év alatt igazolhatóan egy alkalommal végzett orvosi munkát, amikor egy bajtársa halálát kellett megállapítania. 1943 januárjában, a szovjet áttörés idején 19 284 munkaszolgálatos került veszteséglistára. „… a kegyetlen bánásmód miatt a szovjet offenzíva idejében a többségük fizikai állapota a mélyponthoz közelített”, már a támadást megelőző időszakban naponta kétszáz muszos halt meg testi leromlás következtében, írja Ungváry Krisztián (A magyar honvédség a második világháborúban, Osiris, 2005., 120. oldal). Apám betegen, magatehetetlen állapotban került fogságba, a fogolytábor felé döcögő vonaton halt meg. Németh György jópofizva idézi a Ceauşescu korabeli erdélyi viccet: „Megint a zsidók jártak jól”. A beszólását pofátlannak nevezném, ha ez a kifejezés nem lenne már lefoglalva a Fidesz szótárában. Így megelégszem a bunkó kifejezéssel. 

A levélíró úgy véli, az az állítás, hogy Simon Bélának magántanári habilitációja után azért kellett távoznia a Fogászati Klinikáról, mert nem volt hajlandó belépni a MONE-ba, csupán családi legendárium. „A MONE – írja Németh - nem volt olyan erős szervezet, hogy állásából bárkit is képes legyen eltávolítani, s általában a kormányzattal sem volt felhőtlen a viszonya (…).” Egy informális, négyszemközti megállapodásnak nincs dokumentuma.  Az is igaz, hogy a különböző kormányok konzervatív tagjai, Klebelsberg Kunó, később Keresztes-Fischer Ferenc nem kedvelték a szélsőséges szervezetet. Csakhogy Gömbös Gyula fülke-forradalma előtt az egyetemek még birtokában voltak az egyetemi autonómia XIX. századi örökségének. A szervezet elnökségében az 1920-as években hét, a választmányában kilenc egyetemi tanár foglalt helyet. „Az egyesület az »orvosrendi tisztogatás« feladatát komolyan vette: a MONE-hoz csatlakozó orvosokat már az egyesületbe való belépéskor »nemzeti szempontból« megvizsgálták, majd pedig adataikat egy olyan »nyilvántartó rendszerbe« fektették fel, amelyet aztán a minisztériumok, kórházak és klinikák, valamint az önkormányzatok felhasználtak az orvosi állások betöltésénél.” (Kovács M. Mária: A numerus clausus és az orvosi antiszemitizmus a húszas években. EPA Budapesti Negyed 8. , 1995/2.) Vajon egy ilyen szervezet ne lett volna képes elbánni egy renitenskedő magántanárral? 

A vidékre kihelyezett zsidó orvosok helyzete – írja Németh György – a német megszállás, illetve a Sztójay-kormány hivatalba lépése után „finoman fogalmazva, erősen megváltozott”. Németh György a „finoman fogalmazva” meg az „erősen megváltozott” kifejezésekkel elfedi a lényeget: ezeket az orvosokat 1944 nyarán a magyar hatóságok gettóba kényszeríttették, bevagonírozták, és magyar határon gázkamrakész állapotban adták át a németeknek. Így haltak meg többen a Szövetség utcai kórház emléktábláján felsorolt orvosok közül. De így gyilkolták meg Auschwitzban dr. Böhm Arankát, Karinthy Frigyes özvegyét is.    

Élet és Irodalom, 2012. április 13.

8 088 karakter