Kőszeg Ferenc honlapja

 Ah, kevély halál!
Mi dáridó készül örök honodban,
Hogy egy lövéssel ennyi fejedelmet
Ily véresen levertél?

Shakespeare: Hamlet
Arany János fordítása

Az Olvasó halálára

Lakatos András (1943. július 12. – 2019. szeptember 26.

Micsoda hetek vannak mögöttünk. Meghalt Sós Vilmos, Ungvári Tamás, Heller Ágnes, Rajk László, Konrád György, Sára Sándor. Nem volt hét, hogy ne mentünk volna temetőbe, temetésre. És most, amikor már a végéhez közeledett az átok ülte hónap, szeptember 26-án meghalt Lakatos András. 

Keveset írt. De aligha volt az elmúlt ötven évben nála jobb, alaposabb irodalomismerő, filmismerő. Mindent elolvasott, ami megjelent, vagy amit a szerzők még kéziratban a kezébe adtak, hogy a véleményét kérjék. Csodálatos memóriája volt. Ezt egyszer már leírtad (a szerző riadtan  csodálkozott), igen, leírtad, húsz, nem huszonkét évvel ezelőtt, majdnem ugyanezt a mondatot. De nagyon jó, hogy újból elővetted, megváltoztattad a szórendet, és ettől az egész bekezdés kicsengése megváltozott, a mondanivalód határozottabb, élesebb lett. A szerző hüledezett, nem emlékezett rá, hogy egyszer már leírta ezt a mondatot, így arra végképp nem emlékezhetett, hogy megváltoztatta a szórendet. Pedig valóban leírta, és valóban változtatott rajta. Spiró beszélte el, hogy amikor először találkoztak, András egy régi novelláját idézte. Spiró magában vállat vont, tetszett neki ez a novellám, megjegyezte. Aztán kiderült, András minden írását így ismeri. Egy Spiró-fan, gondolta az író, van ilyen. De a második, harmadik találkozásukkor nyilvánvaló lett, Lakatos András mindent így ismer, mindenre így emlékszik.

A hatvanötödik születésnapjára a tisztelői, barátai egy kötetet állítottak össze. Réz Pál volt a  Festschrift első írásának a szerzője, első mondata pedig így hangzott: „Lakatos András mindent tud, az égvilágon mindent.” Utána egy két oldalas felsorolás következik, hogy mi az a minden. Vannak közte első pillantásra tudni nem érdemes ismeretek is: Kik szólaltak fel Juhász Ferenc nagy verse, A tékozló ország vitáján, milyen egyetemre iratkozott be néhány évvel a halála előtt Bródy Sándor? Csakhogy az irodalomban nincsenek eleve tudni nem érdemes ismeretek. Minden adat annyit ér, amennyit az írónak jelentett.  Az Olvasó – ez volt az ünnepi kötet címe. Lakatos András  nagy olvasó volt, akár az ugyancsak keveset publikáló Osvát Ernő. Nagy olvasó, elemző, kritikus olvasó, és egyúttal értő, nagy filmnéző is. Andrzej Wajda Nyírfaliget című filmjéről írt tanulmányában összehasonlította a rendező két híres filmjének a világképét. Hadd idézzem saját magamat, tíz évvel ezelőtti írásomat, amely az említett ünnepi kötetben jelent meg, „Az 1958-ban készült Hamu és gyémánt Lakatos értelmezése szerint olyan pillanatban játszódik, amikor a hősök választhatják a sorsukat: bár az egymással ellentétes választások mindegyikének megvan a maga méltósága, mégis egyértelmű, hogy a többiek hiteles részigazságaival szemben a párttitkár képviseli a teljes igazságot. Az 1970-ben készült Tájkép csata után úgy és attól nagy film, hogy érzékelteti, nincs teljes értékű választás”.  A film hőse túlélte a koncentrációs tábort, zsidó szerelme elpusztult. Tadeusz hazaindul Lengyelországba, de „a magánynak az a hideg aurája – ezek Lakatos András szavai –, amely alakját az utolsó jelenetben körülveszi, nem enged kétséget afelől – döntése csak töredék győzelem a múlton.” 

A tanulmány 1972-ben jelent meg, a Filmkultúra az évi első számában. Az olvasónak akkor, 1968 után nem lehetett kétsége, hogy Lakatos a két remekművet összehasonlítva azt is megírta, hogyan ábrándult ki Kelet-Európa baloldali értelmisége a létező szocializmusból. 

De a kiábrándulás leírása nem az utolsó szó volt Lakatos András számára. Maradt egy résnyi hely a remény számára is. 1972-73-ban Fodor Géza kezdeményezésére éppen a mi lakásunkon jött létre egy műelemző-esztétikai szeminárium. A szeminárium légköréről Spiró György rajzolt remek, parodisztikus képet első regényében, a Kerengőben. De közben pompás előadások hangzottak el, a legemlékezetesebbeket Fodor Géza, Pór Péter, Várady Szabolcs, Vidrányi Katalin, Babarczy László, Lakatos András tartotta. András Bulgakov regényéről, a Mester és Margaritáról beszélt. Bulgakov szemében a legnagyobb vétek, mondta András hirtelen felcsapó, kiélesedő hangon, ha valaki azt hirdeti: a feltámadás elmarad. A világban az ördög uralkodik, de Jézus élt, és lesz feltámadás – erről szól a regény. Az előadásnak óriási sikere volt, András mindenkinek megígérte, hogy hamarosan leírja. Erre meg is volt az esély, hiszen András a jegyzetei alapján nyomdakész szöveget adott elő. De aztán mégsem írta le. A műelemző szemináriumnak nagyon kevés írásos dokumentuma maradt. 

András igazi műfaja a négyszemközt elmondott műhelykritika volt. Irdatlan mennyiségű kéziratot olvasott el, senki sem tudja megmondani, kinek hogyan segített műve végső formájának kialakításában. Biztosan csak annyit állíthatok, hogy K. történetei című könyvem szerkesztésében nagyon sokat segített. De a Széchényi Könyvtár olvasószolgálati osztálya munkatársaként rengeteget segített az „egyszerű” olvasóknak is, kutatóknak, diákoknak, érdeklődőknek. 

Most, hogy a meghatározott terjedelmet kimerítve le kell zárnom ezt az írást, a legszívesebben Lakatos Andrásnak küldeném el, hogy nézze át, mondja el a véleményét, észrevételeit, nyugtasson meg, nincsenek benne szarvashibák, nem írtam csacsiságokat. Ezt azonban már nem tehetem meg.

Soha többé.   

Élet és Irodalom, 2019. október 4.
5 547 karakter